Férfi röplabda Magyar Kupa: fináléban a Kaposvár és a Kazincbarcika

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.01.31. 21:19
Fotó: Facebook/Hunvolley
A bajnoki címvédő Kaposvár, illetve a Kazincbarcika is nagy csatában vette sikerrel a férfi röplabda Magyar Kupa elődöntőt, így egymás ellen vívják majd március 10-én az érdi finálét.

 

Az egy héttel ezelőtti első összecsapáson a vendég somogyiak 3:0-ra diadalmaskodtak Kecskeméten, így kényelmes helyzetből várhatták a második felvonást. Azonban a rivális ráijesztett a Kaposvárra, elhozta az első és második játszmát. A következő szettben már úgy támadott a Fino, hogy az ellenfél védelme nem tudta hatástalanítani a nagy erejű ütéseket, így összejött a szépítés. A negyedik felvonásban fej fej mellett haladtak a csapatok, 24:23-nál jutott először finálét érő labdához a Kaposvár, amely végül 27:25-re nyerte ezt a szakaszt, így jöhetett a már tét nélküli ötödik szett. Ebben a hazaiak voltak jobbak, így kettős győzelemmel léptek tovább.

A másik ágon az első csatában a címvédő Pénzügyőr 3:0-ra kapott ki Kazincbarcikán, most viszont remekül játszott. Az első szettet nehezen, a másodikat könnyedén húzta be. A harmadik felvonás végén dőlt el, hogy aranyszett dönt a továbbjutásról. Ebben a végjátékban megint nagy csata alakult ki, végül 15:13-ra a vendégek voltak jobbak.

RÖPLABDA
Férfi Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó
Fino Kaposvár–Kecskeméti RC 3:2 (–19, –22, 20, 25, 8)
Továbbjutott: a Kaposvár kettős győzelemmel.
Pénzügyőr SE–GreenPlan-VRCK 3:0 (24, 18, 24) – aranyszett: 13:15
Továbbjutott: a Kazincbarcika, aranyszettel.

 

Legfrissebb hírek

Driton Camaj Magyarországot tekinti második hazájának

Labdarúgó NB I
8 órája

Férfi röpi: Pádár Krisztián Monzába szerződött

Röplabda
Tegnap, 14:17

Férfi röplabda Extraliga: négyen biztosan távoznak az ezüstérmes Kaposvártól

Röplabda
2025.05.28. 17:26

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 12:22

Férfi röplabda Extraliga: távozik az ezüstérmes Kaposvár vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.05.26. 14:35

Férfi kosár NB I: a Honvéd, a Szeged és az Oroszlány győzelmével ért véget az alsóházi rájátszás

Kosárlabda
2025.05.24. 20:27

Böde 15. bajnoki gólja kevés volt, a Kecskemét elrontotta a Paks ünnepi hangulatát

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 22:10

Ezzel a Böde-góllal szerzett vezetést a Paks – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 21:38
Ezek is érdekelhetik
OSZAR »