Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.06.04. 07:16
null
Luka Modric újabb európai csúcsligát próbálhat ki (Fotó: Getty Images)
Olaszországi sajtóinformációk szerint a Real Madridtól távozó horvát labdarúgó, Luka Modric a Milanban folytatja a pályafutását.

A Sky Italia úgy értesült, hogy a szóbeli egyezség megszületett, már csak az aláírás hiányzik a szerződésről.

Az átigazolásokra szakosodott újságíró, Fabrizio Romano azt is tudni véli, hogy a Milan egy plusz egy évre szóló megállapodást kínált a 40. születésnapjához közeledő horvát legendának, a fizetési ajánlat évi 3.5 millió euró plusz bónuszok.

Mint ismert, Luka Modric 13 idény után, az idei klubvilágbajnokság befejeztével elhagyja a Real Madridot, szabadon igazolhatóvá válik.

A milánói folytatás mellett szól, hogy Modric állítólag nagyon régóta szimpatizál a Milannal, és boldogan öltené magára a piros-feketék szerelését. Sajtóbeszámolók szerint a nemrég kinevezett régi-új vezetőedzőnek, Massimiliano Allegrinek is tetszik az ötlet.

 

Legfrissebb hírek

Mbappét kórházba szállították, itt a Real Madrid közleménye!

Klub-vb
22 perce

Xabi Alonso a bemutatkozása után: Kicsit sem tetszett, amit láttam...

Klub-vb
5 órája

Sokba került a kihagyott büntető, csak döntetlennel nyitott a klub-vb-n a Real Madrid

Klub-vb
16 órája

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
2025.06.17. 22:25

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
2025.06.16. 20:01

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 17:13

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2025.06.16. 13:16
Ezek is érdekelhetik
OSZAR »