Portugália: Cristiano Ronaldo elárulta, egy kicsit berúgott az Eb-győzelem után

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2019.12.27. 19:23
null
Cristiano Ronaldo elárulta, egy kicsit berúgott az Eb-győzelem után (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldo, a Juventus és a portugál labdarúgó-válogatott klasszisa hosszabb interjút adott a DAZN-nek, amiben több témát is érintett. A 34 éves támadó többek között elmesélte, hogy a 2016-os Európa-bajnokság után hogyan ünnepelt, valamint arról is szót ejtett, hogy saját véleménye szerint van-e hibája.

 

„Az Európa-bajnoki cím volt pályafutásom legfontosabb győzelme. Nevettem, sírtam és egy kicsit be is rúgtam. A mérkőzés alatt annyit sírtam, hogy dehidratálttá váltam – lefújás után, az ünneplés közben pedig csak egy pohár pezsgőt ittam, de az is azonnal a fejembe szállt. Sosem szoktam alkoholt inni, de az egy különleges nap volt” – idézi a Marca Cristiano Ronaldo DAZN-nek adott nyilatkozatát.

Ezt követően a portugál klasszist arra kérték, hogy nevezze egy jó és egy rossz tulajdonságát.

„Intelligens vagyok. Hibák? Nincsenek hibáim, profi vagyok!” – fogalmazott Ronaldo, aki azt is elárulta, hogy az immár ikonikusnak számító „síííí!” gólöröme magától, teljesen természetes úton jött.

Legfrissebb hírek

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
4 órája

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
17 órája

A Crystal Palace a csali, a Botafogo a célpont – ez lehet Cristiano Ronaldo jövője?

Minden más foci
2025.05.28. 14:22

A Cristiano Ronaldo-hatás: aranytojást tojó tyúk az aranybányában – a szaúdi futball, 2. rész

Képes Sport
2025.05.28. 12:49

„Ez a fejezet lezárult” – Cristiano Ronaldo egy klub-vb-s csapatban folytatja?

Minden más foci
2025.05.27. 06:48

A Cristiano Ronaldo-hatás: egy fecske, aki nyarat csinált – a szaúdi futball, 1. rész

Képes Sport
2025.05.22. 15:31

Cristiano Ronaldóék már biztosan lecsúsztak az ázsiai Bajnokok Ligájáról

Minden más foci
2025.05.17. 10:07

Vége a szaúdi kalandnak? Hazatérhet Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2025.05.13. 19:37
Ezek is érdekelhetik
OSZAR »