NB II: visszatért Győrbe a 12-szeres válogatott szélső

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.06. 15:15
null
Koltai Tamás visszatért az ETO-hoz (Fotó: eto.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Koltai Tamást, aki így visszatért a nevelőegyesületéhez. A 12-szeres válogatott középpályás mellett még három játékos érkezését jelentette be ma a győri csapat.

 

Koltai Győrben nevelkedett, majd 2013-ban bajnoki címet ünnepelhetett az ETO-val. Ezt követően szerepelt a Videotonban és a Paksban is, most pedig azzal a céllal tért vissza Győrbe, hogy segítsen a cspatnak az élvonalba való visszajutásban. A 31 éves, 12-szeres válogatott szélső a 29-es számú mezt választotta.

„A cél egyértelműen az NB I, én is azért jöttem vissza. Jó érzés újra itt lenni, a családdal leülve együtt döntöttünk így. Az ETO vezetősége megkeresett, felvázolták, hogy mit szeretnének, és tetszett, jöttem is azonnal” – mondta Koltai Tamás a klubhonlapnak.

Koltai érkezése mellett még három játékos szerződtetését jelentette be ma az ETO: Marko Vukaszovics, Tar Zsolt és Horváth Tamás is a győrieknél folytatja.

Tar Zsolt a Puskás Akadémiától érkezett Győrbe, igaz legutóbb kölcsönben az NB II-es Csákvárban szerepelt. A 22 esztendős védő kétéves szerződést írt alá, és a 22-es mezt fogja viselni.

A 27 éves Marko Vukaszovics ismerős lehet a magyar labdarúgást követő szurkolóknak, hiszen korábban a Kecskemétben és a Vasasban is futballozott. A szerb védekező középpályás a Vojvodinától jött, s hároméves megállapodást kötött a győriekkel. Ő a 44-es mezben szerepel majd.

A 31 éves Horváth Tamás korábban védett az Újpestben, a Videotonban és a Puskás Akadémiában is. A kapus legutóbb a Mezőkövesden játszott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők:Baracskai Roland(Mezőkövesd),Beliczky Gergő(Kaposvár), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Jakab Dávid(MTK),Koltai Tamás(Paks),Mervó Bence (DAC – Szlovákia),Tar Zsolt(Csákvár),Marko Vukaszovics(szerb, FK Vojvodina – Szerbia)
Távozók:Beliczky Gergő(Kaposvár),Daru Bence(Paks – kölcsönből vissza, onnan Nyíregyháza),Gyagya Attila(szabadon igazolható),Rokszin Ádám(Vasas?),Szabó Lukas(szlovákiai, szabadon igazolható),Tajthy Tamás(?),Zamostny Balázs(szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
7 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
8 órája

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
9 órája

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
10 órája

Egyes hírek szerint Matheus Saldanha már átesett az orvosin, új csapata hamarosan bejelentheti

Labdarúgó NB I
11 órája

Az Arsenal lemond Gyökeresről?; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
12 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 órája
Ezek is érdekelhetik
OSZAR »