Három góllal nyert a Loki Fehérváron, a hazaiak történetük során harmadszor estek ki az élvonalból

Vágólapra másolva!
2025.05.24. 19:21
null
Tükörsima győzelemmel biztosította bennmaradását a Debrecen (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I utolsó, 33. fordulójában a székesfehérvári Sóstói Stadionban a Debrecen 3–0-ra legyőzte a hazaiakat, ezzel eldőlt, hogy a Kecskemét mellett a Fehérvár búcsúzik az élvonaltól. A Loki már az első félidőben megszerezte a vezetést, a teljesen széteső Vidi végül csúfos, háromgólos vereséggel zárta az idényt.

LABDARÚGÓ NB I
33. FORDULÓ
FEHÉRVÁR FC–DVSC 0–3 (0–1)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 9160 néző. Vezette: Bogár Gergő 
Gólszerző: Szuhodovszki (21.), Hofmann (66.), Maurides (84.)
Kiállítva: L. Kastrati (70.), ill. Youga (70.)

A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható!

Mintha bajnokavatóra érkezett volna az ember – jókora tömeg kavargott a Sóstói Stadion környékén már egy órával a kezdés előtt, és a vendégszektor is csaknem teljesen megtelt. A hazaiak hatalmas drapériát feszítettek ki az UEFA-kupa-döntő negyvenedik évfordulójára emlékezve. A kezdőrúgást is az akkori hősök közül ketten végezték el: Csongrádi Ferenc és Szabó József óriási tapsvihar kíséretében sétált be a pályára, és az idősebb szurkolók szeme könnybe lábadt, bárcsak ma is játszanának még. Mindkét oldalon jókora hangerővel biztatták a csapatokat, ünnepi hangulatban indult az összecsapás.

Csakhogy…

Mindenki tudta, a kiesés elkerülése a cél, és a pályán lévők egyike szombat este már másodosztályú csapat lesz. Ezért volt hát a nagy érdeklődés, ezért volt az óriási szurkolás és ezért kezdett a hazai együttes hatalmas elánnal. Egy perc sem telt el, amikor Ivan Saponjics megszerezhette volna a vezetést, de hiába előzte meg Pálfi Donátot, fejese után a labda elkerülte a kaput. Tíz percig a hazai gárda volt élénkebb, a vendégek Kocsis Gergő fejesével veszélyeztettek először. Ezt követően is az volt a kívülálló érzése, hogy a Loki átvészelte a kezdeti nehezebb időszakot, egyre többször tudta megtartani a labdát az ellenfél térfelén, majd a félidő közepén Szuhodovszki Soma, talán kissé váratlanul, lövésre szánta el magát. Szuhodovszki Soma, aki Kecskeméten remek teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet, bekerült a válogatott keretébe is, de Debrecenben eddig nem tudott meggyőző teljesítményt nyújtani. A legjobbkor engesztelte ki a szurkolókat: okos és pontos lövését Dala Martin nem tudta hárítani. Mondani sem kell, tomboltak a debreceni szurkolók a vendégszektorban, lengtek a zászlók, ütemes tapssal biztatták kedvenceiket, miközben a hazaiak sápadtan néztek maguk elé: két gólra volt már szükségük a bennmaradáshoz...

Nem volt meglepő, hogy a szünet után a fehérváriak mindent egy lapra feltéve rohamozni kezdtek. Ám a DVSC felkészült erre, zártan védekezett, és így hiába pattogott a labda a térfelén, nagy helyzetet képtelenek voltak kidolgozni a házigazdák. Meddő labdabirtoklás volt ez, így egyre feljebb tolta állásait a Vidi, ez azonban azzal járt, hogy nagyon fellazult a védelme, ezért a piros-fehérek minden labdaszerzés után veszedelmesen megindulhattak a hazai kapu felé.  Ment előre a fehérvári együttes, ám egy debreceni szöglet után a védők nem tudtak menteni, és Maximilian Hofmann a kapunak háttal fejelve (!) megszerezte a hajdúságiak második gólját. A hazaiak nehezen viselték a történteket, Lirim Kastrati a beállása után három perccel kisebb tömegverekedést robbantott ki, amelynek végén Christopher Yougával együtt piros lapot kapott. A szerencse is elpártolt a piros-kékektől, mert negyedórával a játékidő végén Nicolás Stefanelli lövésénél a kapufa segítette ki a debrecenieket. Maurides góljával minden eldőlt, a Vidi-szurkolók döbbent csendben meredtek maguk elé.

Micsoda kontraszt: pénteken a negyven évvel ezelőtt UEFA-kupa-döntőt játszó legendákat ünnepelte a klub, szombaton pedig eldőlt, hogy a Vidi a másodosztályban folytatja. Ez persze valójában nem szombaton délután dőlt el, csak ekkor lett végleges: a piros-kékek legutóbb március 2-án, éppen Debrecenben tudtak győzni, a bajnokság harmadik, befejező körében négy döntetlen mellett hét vereséget szenvedtek. Ilyen gyenge produkcióval nem lehetett meghosszabbítani az élvonalbeli tagságot. A debreceni tábor persze ünnepelt, bár egyértelmű, hogy ennél a klubnál is át kell gondolni a folytatást.

33. FORDULÓ
Május 23., péntek
Paksi FC–Kecskeméti TE 1–1
Május 24., szombat
MTK Budapest–Újpest FC 1–3
Fehérvár FC–DVSC 0–3
ETO FC Győr–Ferencvárosi TC 1–2
Puskás Akadémia FC–DVTK 4–3
Május 25., vasárnap
14.15: Nyíregyháza Spartacus FC–ZTE FC (Tv: M4 Sport+)

 MGyDVL–KGkP
1. Ferencvárosi TC33209464–31+3369
2. Puskás Akadémia33206758–38+2066
3. Paksi FC33169865–47+1857
4. ETO FC Győr331411849–37+1253
5. MTK Budapest331371353–47+646
6. Diósgyőri VTK3311111143–51–844
7. Újpest FC339141038–44–641
8. Nyíregyháza Spartacus32981531–52–2135
9. Debreceni VSC33971752–59–734
10. Zalaegerszegi TE327121335–42–733
11. Fehérvár FC33871834–52–1831
12. Kecskeméti TE334131631–53–2225
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

Erős Gábor: Ha magát a Kazincbarcikát nézem, akkor nem feltétlenül erre a klubra van szükség az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 órája

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
7 órája

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
8 órája

Osváth Attila: Mindig van feljebb, kellenek a célok

Labdarúgó NB I
9 órája

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
22 órája

Szabó István: Az embereket jobban érdekelte, mit játszunk a keleti rangadókon, mint hogy a Szpari benn marad-e

Labdarúgó NB I
23 órája

Két játékos visszatér a ZTE-hez, élt a klub az opciós jogával

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:23
Ezek is érdekelhetik
OSZAR »