Videoton: a pletyka szerint Dibusz jöhet Bozsovics helyére

Vágólapra másolva!
2013.05.14. 21:44
A bajnokokvarosa.hu városi portál Pécsről származó információi szerint a Videoton labdarúgócsapata a nyáron szerződtetheti a PMFC 22 esztendős kapusát, Dibusz Dénest. A PMFC cáfol, a fehérváriaknál így reagáltak: „ha lesz bejelenteni való, akkor megtesszük”.

Mladen Bozsovics, a Videoton montenegrói válogatott kapusa a Győri ETO elleni idegenbeli kupavisszavágón nagyot hibázott, amikor elnézte Tarmo Kink lövését. A hiba a Videoton döntőjébe került, Bozsovics pedig a DVSC-Teva elleni vasárnap bajnokira kikerült a kezdőből, Debrecenben már a büntetőt is védő Tomás Tujvel állt a gólvonal előtt. José Gomes családi okokkal indokolta Bozsovics mellőzését, ugyanakkor az biztos, hogy Bozsovics szerződése 2013. június 30-án lejár, és egyelőre nem érkezett hír a szerződéshosszabbításról.

A bajnokokvarosa.hu mindkét klubot megkereste. A PMFC részéről Brassói Attila nyilatkozott ahonlapnak.

A bajnokokvarosa.hu mindkét klubot megkereste. A PMFC részéről Brassói Attila nyilatkozott ahonlapnak.

„Megmondom őszintén, nagyon felvidított ezzel a hírrel, szó sincs ilyesmiről. Dibusz Dénes a PMFC kapusa, senkivel nem tárgyalt, ezért ezt a hírt én határozottan cáfolom” – nyilatkozta a sajtófőnök.

A Videoton FC-től Szabó Gergő sajtófőnök reagált a hírre. „Ha bármi bejelenteni valónk lesz az átigazolásokkal kapcsolatban, akkor azt meg fogjuk tenni, de egyébként még el sem kezdődött az átigazolási szezon” – mondta Szabó, aki Bozsovics lejáró szerződését sem kommentálta.

 

Legfrissebb hírek

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
1 órája

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

Labdarúgó NB II
6 órája

NS-infó: a Fraditól távozó 20 éves támadó Nyíregyházán köthet ki

Labdarúgó NB I
8 órája

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
8 órája

Csíkszeredában folytatja az MTK-tól távozó középpályás – hivatalos

Légiósok
9 órája

„Csodálatos utazás volt” – elkészült a Videoton nyolcvanötös menetelését bemutató dokumentumfilm

Labdarúgó NB I
9 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
22 órája
Ezek is érdekelhetik
OSZAR »