Sainz gyomorbántalmak miatt késve érkezett meg a himnuszra Japánban – megbírságolták

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.04.06. 11:57
Sainznak fizetnie kell a késés miatt (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Williams spanyol versenyzője, Carlos Sainz Jr. pénzbírságot kapott, miután rosszulléte okán késve érkezett meg a Japán Nagydíj versenyét megelőző nemzeti himnuszra.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) nagy port kavart azzal, hogy a holt szezonban szigorította a versenyzők viselkedésére vonatkozó szabályokat, melynek részeként jelentős mértékben megemelte a kiszabható pénzbírságokat, miközben egyértelműsítette, adott esetben eltiltást és pontlevonást is vonhat maga után a többszöri kihágás. 

A Formula–1-en belül Carlos Sainz Jr. lett az első pilóta, akit az új előírások alapján büntettek meg: a spanyol azzal követett el szabálysértést, hogy késve érkezett meg a Japán Nagydíj versenyét megelőző nemzeti himnuszra, amelyen kötelező a részvétel. A regulák szerint egy ilyen kihágás 60 ezer eurós pénzbírságot vonna maga után, ám a  Williams-versenyzőnek ennél kevesebbet kell fizetnie, miután a szövetség figyelembe vett bizonyos enyhítő körülményeket, aminek köszönhetően 20 ezer euróra csökkent a büntetése, ráadásul ebből 10 ezer eurót tizenkét hónapra felfüggesztettek. 

Noha ez alapján gálánsnak is tűnhetne az FIA, a közleményben megosztott magyarázat tükrében más megvilágításba kerül a történet. Mint a hivatalos dokumentumban olvasható, Sainz a himnuszt megelőzően nem érezte jól magát gyomorbántalmak miatt, amit Dr. Messina, a Med-ex orvosa is megerősített a meghallgatáson, és kiemelte, orvosságot is felírt a versenyzőnek. 

Sainz a 14. helyen szelte át a célvonalat a vasárnapi versenyen Szuzukában, s három nagydíjat követően egyetlen pont szerepel a neve mellett.

39. JAPÁN NAGYDÍJ
ÁPRILIS 4., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:28.549
2. szabadedzés1. Piastri 1:28.114
ÁPRILIS 5., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Norris 1:27.965
Időmérő1. Verstappen 1:26.983
ÁPRILIS 6., VASÁRNAP
A verseny1. Verstappen, 2. Norris, 3. Piastri
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Bahreini Nagydíj, Szahíráprilis 13., 17.00
Szaúdi Nagydíj, Dzsiddaáprilis 20., 19.00
Miami Nagydíj, Miamimájus 4., 22.00

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
46 perce

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
3 órája

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
13 órája

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
23 órája

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48

Csaknem 16 millió euróért kelt el Michael Schumacher 2001-es Ferrarija

F1
2025.05.26. 14:21

„Haragszol rám?” – kérdezte Hamilton a versenymérnökétől, de válasz már nem érkezett

F1
2025.05.26. 11:40

„Norris unalmas versenyt nyert” – lapszemle a Monacói Nagydíj után

F1
2025.05.26. 11:33
Ezek is érdekelhetik
OSZAR »