„Szeretném, ha kreatívak lennénk és látványosan futballoznánk" – Pető Tamás a Fehérvár Kl-meccse előtt

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2024.07.25. 10:15
Csongvai Áront is kimeríthette a hosszú utazás, a meccsen azonban nem lehet nyoma fáradtságnak (Fotó: Fehérvár FC)
A Fehérvár többórás késéssel érkezett meg Azerbajdzsánba, ahol a Sumqayit elleni Konferencialiga-mérkőzést megelőző edzése és sajtótájékoztatója is elmaradt – Pető Tamás vezetőedző azonban így is válaszolt a Nemzeti Sport néhány kérdésére.   

Rémálomszerűen kezdődött a Fehérvár FC azeri túrája. Az OTP Bank Liga előző idényében a negyedik helyen végző klub csapatbusza szerdán hajnali négy órakor gördült ki a Sóstói Stadion parkolójából, hogy elérje a Liszt Ferenc repülőtér GAT-termináljáról reggel fél hétkor induló, Bakiba tartó járatot. Csakhogy a gép különböző technikai problémák miatt jelentős késéssel szállt fel, és az eredeti tervhez képest többórás csúszással, magyar idő szerint 17 órakor (helyi idő szerint 19 órakor) landolt Azerbajdzsán fővárosában. A helyzetre tekintettel a Sumqayit elleni Konferencialiga-mérkőzésre készülő csapat programja módosult, a házigazda stadionjában tervezett szerda esti edzés helyett csütörtök délelőtt tart átmozgató gyakorlást a Pető Tamás vezette szakmai stáb a játékosoknak. Az ötvenéves szakember első nemzetközi mérkőzésén irányít, amivel kapcsolatban a Nemzeti Sport kérdésére (az elmaradt sajtótájékoztató ellenére) elmondta, megtisztelő ez számára.

 

„Mindenki az ilyen pillanatokra vár edzőként – fogalmazott Pető Tamás. – Megvan bennem a megfelelő drukk, de nyugodt vagyok, próbálom elnyomni a játékosokban a feszültséget. Úgy tekintek erre a mérkőzésre, mint jó erőfelmérőre, szeretnénk jó eredményt elérni, azaz nyerni. Hogy nemzetközi szinten mire leszünk képesek, egyelőre nehéz megmondani, mert új csapatunk van, sok a fiatal játékosunk, többen nemrégiben csatlakoztak a közös munkához, még nem alakult ki a keret. Remélem, stabil lesz a játékunk, ugyanakkor szeretném, ha kreatívak lennénk és látványosan futballoznánk – ez a tervünk az előttünk álló idényre, kedvezőnek értékelem az elmúlt néhány hetet. Nem volt egyszerű feltérképezni a Sumqayitot, mert a keret nagy része kicserélődött a nyáron. Megnéztük több edzőmérkőzését, láttuk, hogy szervezett csapat, és az új játékosai jó képességűek. A hazai pálya ellenfelünknek kedvez, mi pedig nagyon hosszú utazás végén érkeztünk Azerbajdzsánba, ám remélem, a srácok kipihenik magukat és megfelelő állapotban lépnek pályára. Mivel szerdán önhibánkon kívül elmaradt az edzés, a meccsnap délelőttjén tartunk átmozgató foglalkozást, este pedig megpróbálunk minél jobb eredményt elérni – bízom a győzelmünkben."

A Sumqayit vezetőedzője, Samir Abbasov a meccs előtti sajtótájékoztatón elmondta, nehéz és izgalmas meccs vár csapatára. Az elemzések során a Fehérvár játékosainak keménysége tűnt fel a szakembernek, aki hozzáfűzte, a csütörtöki találkozót az ismerkedés jegyében rendezik, a visszavágó lesz döntő jelentőségű.

KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
18.00: Sumqayit (azeri)–Fehérvár FC (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!

Európa-konferencialiga
2024.07.25. 10:12

„Akár nyerhetünk is” – Bognár György a Paks Kl-meccse előtt

KEZDÉS: 20.00. „Azt mondhatom, hogy most kezdődik számunkra a nemzetközi kupasorozat."

 

 

 

Legfrissebb hírek

Fehérvári változások: több kulcsjátékos távozik, de már vannak lehetséges érkezők is

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 08:45

Lukács Dániel szerint a legerősebb csapatot kapta a Puskás Akadémia a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.06.19. 07:05

Továbbra sem biztos az ETO Konferencialiga-indulása

Európa-konferencialiga
2025.06.18. 10:24

A Braga és a Partizan Beograd is ellenfele lehet a Paksnak az El második selejtezőkörében

Európa-liga
2025.06.18. 09:20

Sorsoltak a Konferencialigában is – a Puskás Akadémia és az ETO FC Győr szerdán kap ellenfelet

Európa-konferencialiga
2025.06.17. 16:22

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
2025.06.16. 21:23

Székesfehérvár önkormányzata kifizette a vételárat, a klub határidőn belül benyújtotta a nevezést az NB II-be

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 13:44

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
2025.06.16. 07:47
Ezek is érdekelhetik
OSZAR »