Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
Vágólapra másolva!
2025.05.27. 07:56
null
27 sérültet szállítottak kórházba, miután Liverpoolban, a Liverpool FC bajnoki ünneplése alatt a tömegbe hajtott egy autós (Fotó: AFP)
Mint ismert, hétfőn a Liverpool FC bajnoki parádéja alatt egy autós a tömegbe hajtott. A helyi rendőrség éjszaka sajtótájékoztatót tartott, kiderült, hogy 27 sérültet szállítottak kórházba. A klub rövid közleményben reagált a történtekre.

 

A rendőrség nem terrorcselekményként kezeli a Liverpool FC futballcsapatának hétfő esti bajnoki győzelmi parádéján történt incidenst. A város központjában autó hajtott az ünneplő tömegbe. A mentőszolgálat éjszakai tájékoztatása szerint 27 sérült, köztük négy gyermek szorult kórházi kezelésre. Két ember, köztük a kórházba szállított gyerekek egyike súlyos sérüléseket szenvedett.

Jenny Sims, a területileg illetékes rendőrség – Merseyside Police – parancsnokhelyettese hétfő éjjeli sajtótájékoztatóján elmondta, a vizsgálat eddigi adatai szerint elszigetelt incidensről van szó, és a rendőrség a történteket nem terrorcselekményként kezeli.

Jenny Sims megerősítette, hogy a helyszínen őrizetbe vettek egy 53 éves liverpooli illetőségű fehér brit férfit, aki a gyanú szerint az autót vezette. A rendőrtiszt elmondta, hogy más gyanúsítottat nem keresnek az ügyben.

Szoboszlai Dominik csapata vasárnap játszotta utolsó meccsét a Premier League 2024–2025-ös idényében, de az már áprilisban eldőlt, hogy megnyeri a bajnokságot. A győzelmi parádét hétfőn, a hagyományos május végi nagy-britanniai munkaszüneti napon tartották. A csapat autóbusza 15 kilométeres utat járt be a városban, és a kijelölt útvonal mentén több százezer – egyes becslések szerint egymillió – ünneplő szurkoló sorakozott fel.

A többórás parádé már a vége felé járt, amikor a belvárosi Water Streeten egy autó a távozóban lévő szurkolók közé hajtott, majd megállt. A helyszíni felvételeken egy sötét színű kombi személygépkocsi volt látható, amelynek hátsó ablaka betört. Az autót azonnal számos rendőr vette körül, később egy paravánnal takarták el.

A játékosokat és a klub illetékeseit szállító, felső szintjén nyitott tetejű busz az incidens előtt hozzávetőleg tíz perccel haladt el azon az útszakaszon, ahol az autó a tömegbe hajtott.

Jenny Sims rendőrségi parancsnokhelyettes az éjszakai sajtótájékoztatón elmondta: az incidens hátterének feltárása érdekében kiterjedt vizsgálat folyik. A rendőrtiszt hangsúlyozta: létfontosságú, hogy senki ne kezdjen találgatásokba, és senki ne terjesszen álinformációkat, sem megrázó tartalmú felvételeket a közösségi médiában.

Dave Kitchin, az északnyugat-angliai területi mentőszolgálat vezetője a sajtóértekezleten elmondta:

a sérülteket négy liverpooli kórházba szállították. A kórházi ellátásra szoruló 27 sérült mellett a mentőegységek húsz további embert könnyebb sérülésekkel helyszíni ellátásban részesítettek. Dave Kitchin szerint a tömegbe hajtó jármű egy kerékpáros mentőst is elütött, ő azonban nem sérült meg.

Nick Searle, a regionális tűzoltóság – Merseyside Fire and Rescue – parancsnoka a sajtótájékoztatón elmondta: négy sérült, köztük három felnőtt és egy gyermek a tömegbe hajtó jármű alá szorult, őket a helyszínre kivonuló tűzoltóegységek szabadították ki, felemelve az autót.

Keir Starmer brit miniszterelnök hétfő éjjeli nyilatkozatában köszönetet mondott a sürgősségi szolgálatoknak az incidens utáni gyors mentőakciókért, és kérte, hogy mindenki biztosítson kellő mozgásteret a rendőrségnek a vizsgálat elvégzéséhez.

Hétfő este a Liverpool FC rövid közleményben reagált a történtekre.

Közvetlen kapcsolatban állunk a rendőrséggel a Water Streeten a trófeaünneplés végén történt incidens kapcsán. Gondolatainkban és imáinkban a sérültekkel vagyunk. Teljes mértékben támogatjuk a hatóságok munkáját.”

Angol labdarúgás
2025.05.26. 22:37

A tömegbe hajtott egy autós a liverpooli bajnoki parádén – videó

A hírek szerint egy brit férfit őrizetbe vettek az incidens után.

 



 

 

Legfrissebb hírek

Liverpool: Jeremie Frimpong a tökéletes pótlás

Angol labdarúgás
2 órája

A Liverpool másodedzője vette át az Ajax irányítását – hivatalos

Minden más foci
23 órája

Jeremie Frimpong a Liverpoolban folytatja pályafutását – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.05.30. 18:05

Emelte a tétet a Liverpool, még több pénzt ajánl Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.30. 17:37

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
2025.05.30. 15:12

A Real Madrid bejelentette Alexander-Arnold érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.30. 12:27

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
2025.05.29. 18:30

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 09:37
Ezek is érdekelhetik
OSZAR »