Szűcs Kornélék a Liverpool után a Manchester Cityvel csapnak össze az FA-kupában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.02.10. 20:44
Az FA-kupa serlege (Fotó: Getty Images)
Sorsoltak az angol labdarúgó FA-kupában, s kiderült, hogy a nyolcaddöntőben Kerkez Milosék a Wolverhamptont kapták, míg Szűcs Kornélék a Manchester Cityhez látogatnak majd.

A hétfő esti Doncaster–Crystal Palace mérkőzés előtt kisorsolták a nyolcaddöntő párosítását. A Szűcs Kornélt foglalkoztató, a Liverpoolt másodosztályú csapatként búcsúztató Plymouth Argyle a Manchester City vendége lesz, míg Kerkez Milos csapata, az Everton otthonában nyerő Bournemouth a Blackburn Roverst (melynek kapuját Tóth Balázs védte) kiejtő Wolverhamptont fogadja.

Ezenkívül két élvonalbeli csata még biztosan lesz, a címvédő Manchester United a Fulhamet látja vendégül a legjobb 16 között, a Newcastle-höz pedig a Chelsea ellen győzelmet arató Brighton látogat három hét múlva. Amennyiben a Nottingham Forest kedden továbbjut harmadosztályú ellenfelével szemben, az Ipswich Town ellen léphet tovább a legjobb nyolc közé.

A nyolcaddöntő mérkőzéseit március első hétvégéjén rendezik meg, s ebben a fordulóban már lesz videobíró is a találkozókon.

ANGOL FA-KUPA
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Március 1–2.
Preston North End (II.)–Burnley (II.)
Aston Villa–Cardiff City (II.)
Crystal Palace–Millwall (II.)
Manchester United–Fulham
Newcastle United–Brighton & Hove Albion
AFC Bournemouth–Wolverhampton Wanderers
Manchester City–Plymouth Argyle (II.)
Exeter City (III.)/Nottingham Forest–Ipswich Town

 

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos számára nem ismeretlen a Liverpool edzőközpontja

Légiósok
8 órája

A BBC is tényként közli Kerkez Milos liverpooli transzferét

Angol labdarúgás
2025.06.20. 15:46

Here we go! – Megállapodtak Kerkez átigazolásáról, a jövő héten az orvosin is áteshet a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.20. 09:29

Kerkez Milos lehet a Premier League legjobb fiatalja

Angol labdarúgás
2025.06.19. 11:49

Kerkez édesapja elismerte, már mindenben megegyeztek a Liverpoollal

Légiósok
2025.06.17. 09:13

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Priskin: Kerkez nagyon jól építette fel a pályafutását

Angol labdarúgás
2025.06.12. 19:11

Liverpool: ezért nem tudták még bejelenteni Kerkez szerződtetését – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.08. 18:13
Ezek is érdekelhetik
OSZAR »