NHL: Chicagóban bukott a második helyezett Washington Capitals

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.18. 08:14
Fotó: Getty Images
Tíz összecsapásra került sor az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) magyar idő szerint szerda hajnali játéknapján.

A nap meglepetését a tabella utolsó előtti helyén tanyázó Chicago Blackhawks szolgáltatta, amely odahaza legyőzte a második helyen álló Washington Capitalst. A vendégek az első harmadban kétgólos előnyre tett szert, de a harmadik játékrészben Ilja Mihejev emberhátrányban szépített. A gól hatására megtáltosodtak a hazaiak, s az összesen három gólpasszt kiosztó Teuvo Teräväinen vezérletével otthon tartották a három pontot.

Fordulatos mérkőzést játszott San Joséban az éllovas Winnipeg Jets. A kanadai együttes kétszer is megszerezte a vezetést, de a Sharks mindkét alkalommal egyenlíteni tudott, majd a harmadik harmad elején fordított is. Az emberelőnyeivel jól gazdálkodó Jetsnek viszont erre is volt válasza, így végül ők örülhettek a mérkőzés végén.

 A nap legnagyobb különbségű győzelmét a Montreal Canadiens aratta, miután 6–1-re páholta el a Buffalo Sabrest. A mérkőzés legjobbja Patrik Laine volt, a finn légiós három gólt rámolt be a Sabres kapujába.

NHL
ALAPSZAKASZ
Montreal Canadiens–Buffalo Sabres 6–1
Pittsburgh Penguins–Los Angeles Kings 3–2 – hosszabbítással
Tampa Bay Lightning–Columbus Blue Jackets 5–3
Carolina Hurricanes–New York Islanders 4–0
Nashville Predators–New York Rangers 2–0
St. Louis Blues–New Jersey Devils 1–4
Chicago Blackhawks–Washington Capitals 3–2
Calgary Flames–Boston Bruins 3–4 – hosszabbítással
Seattle Kraken–Ottawa Senators 0–3
San Jose Sharks–Winnipeg Jets 3–4

 

Legfrissebb hírek

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07

NHL: ötöt lőtt a Carolinának, és megint a Stanley-kupáért küzdhet a Florida

Amerikai sportok
2025.05.29. 08:24

NHL: gól és gólpassz a 40 éves Corey Perrytől, egy lépésre a finálétól az Oilers

Jégkorong
2025.05.28. 07:50

NHL: a Carolina ezúttal nem hagyta, hogy kisöpörjék, életben tartotta reményeit

Amerikai sportok
2025.05.27. 08:09

NHL: az Edmonton hatot vágott a Dallasnak

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:02

NHL: a Florida egy lépésre került a döntőtől

Amerikai sportok
2025.05.25. 07:13

NHL: az Edmonton sima győzelemmel vágott vissza a Dallasnak a nyugati döntőben

Amerikai sportok
2025.05.24. 07:38

NHL: a második hazai meccsén is öt gólt kapott a Carolina a Floridától

Amerikai sportok
2025.05.23. 07:28
Ezek is érdekelhetik
OSZAR »