NHL: Crosbyra koronavírus miatt nem számíthat a klubja

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.11.03. 20:19
null
Crosby is koronavírusos (Fotó: Getty Images)
Sidney Crosby és Brian Dumoulin pozitív koronavírustesztet produkált, így a Pittsburgh Penguins a közeljövőben egyikükre sem számíthat az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszában.

 

A klub szerdai közleményében Mike Sullivan edző kiemelte: Crosbynak közepes tünetei vannak, míg a védő Dumoulin egyelőre tünetmentes.

Bár a Penguins keretének többségét beoltották a szezon előtt, a két kiesővel már nyolcra emelkedett azok száma, akik fertőzés miatt estek ki a munkából az edzőtábor szeptemberi megnyitása óta.

A csapat legnagyobb sztárja és kapitánya, Crosby ráadásul csak alig pár napja tért vissza, ugyanis csuklóműtéten esett át, és az idényben a Pittsburgh első hét meccsét kihagyta. A 34 éves center először múlt szombaton lépett jégre, a Penguins azóta nem is játszott.

Crosby háromszoros Stanley Kupa-győztes (2009, 2016, 2017), világkupa-győztes (2016), világbajnok (2015), valamint kétszeres olimpiai bajnok (2010, 2014). Az elmúlt másfél évtized legnagyobb sztárja eddig 1039 mérkőzésen 1325 pontot (486 gól, 839 gólpassz) gyűjtött.

Legfrissebb hírek

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07

NHL: ötöt lőtt a Carolinának, és megint a Stanley-kupáért küzdhet a Florida

Amerikai sportok
2025.05.29. 08:24

NHL: gól és gólpassz a 40 éves Corey Perrytől, egy lépésre a finálétól az Oilers

Jégkorong
2025.05.28. 07:50

NHL: a Carolina ezúttal nem hagyta, hogy kisöpörjék, életben tartotta reményeit

Amerikai sportok
2025.05.27. 08:09

NHL: az Edmonton hatot vágott a Dallasnak

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:02

NHL: a Florida egy lépésre került a döntőtől

Amerikai sportok
2025.05.25. 07:13

NHL: az Edmonton sima győzelemmel vágott vissza a Dallasnak a nyugati döntőben

Amerikai sportok
2025.05.24. 07:38

NHL: a második hazai meccsén is öt gólt kapott a Carolina a Floridától

Amerikai sportok
2025.05.23. 07:28
Ezek is érdekelhetik
OSZAR »